támogatási kampány

Nincsenek kis és nagy ügyek: ügyek vannak – Zimre Zsuzsa támogatási felhívása

Bár ma Magyarországon újságírónak lenni semmilyen szempontból nem megbecsült szakma, csinálom és csináljuk. Noha mindenkinek más a motivációja, én azt gondolom, az Átlátszó valamennyi szerzője az igazság megmutatását és kibontását tartja a legfontosabbnak. Hiszek abban, hogy nincsenek kis- és nagy ügyek. Ügyek vannak, amiket, ha másért nem, azért kell dokumentálni, hogy mindenki tudja: ez történt Magyarországon.

Nem a szokásos módon kezdődött az újságírói karrierem. Nem lettem az egyetem után újságíró. Ehelyett szültem, aztán egy állatorvosi rendelőben dolgoztam és mellette szociális munkásnak tanultam. Aztán szembejött a Marie-Claire újságíró pályázata, amit megnyertem. A díj a MÚOSZ újságíró tanfolyama volt. Innen egyenes út vezetett a Népszabadsághoz.

Írtam a Svájcban dolgozó magyar prostituáltakról (még állást is ajánlottak, mint németül és magyarul is beszélő szociális munkásnak), de fétispartikról és állatvédelemről egyaránt.

Dolgoztam bulvárban, női magazinoknál, de egy valami mindig nagyon fontos volt számomra: az igazságtalanságra és a hátrányos helyzetekre való rámutatás.

Engem lehetett küldeni Borsodba vagy Szabolcsba, nem jelentett soha gondot. Igyekeztem nem „a pesti lemegy vidékre és rácsodálkozik a valóságra” narratívát követni, ehelyett kendőzetlenül bemutattam, miben és hogyan élnek az ottaniak. Volt, hogy nem tetszett valakinek, hogy megírtam, az őssejtek gyűjtése és tárolása csak pénzkidobás, és volt, hogy egy színész viharzott be a szerkesztőségbe, hogy fejemet vegye egy cikkemért. Álltam bíróság előtt, mert Schobert Norbert szerint nem a valóságot írtam egy cikkemben. Megnyertem a pert. És persze jártam egy csomó sajtóúton, és ettem a jobbnál jobb falatokat a fogadásokon.

Aztán kaptam egy megkeresést, hogy írjak az Átlátszó Országszerte rovatába, és 2019-óta ezt is teszem. Én, aki azt sem tudtam, mi az a tényfeltárás meg oknyomozás. Megpróbáltam. Küzdöttem a közadatigényléssel, a közbeszerzési értesítővel, az elbújtatott szerződésekkel, hívogattam cégvezetőket, polgármestereket, hivatalnokokat egyaránt.

Pusztulnak a gólyafiókák a hideg, esős tavaszban – a nemzeti park a nembeavatkozást választja | atlatszo.hu

“ez a természet rendje, a nemzeti park álláspontja az, hogy nem avatkoznak be”, majd hozzátette, „hogy nem az a baj, hogy a fiókák meghalnak, hanem az, hogy az emberek, a köznapi emberek ezt látják, s mentést, közbeavatkozást várnak el” – köszönhetően a kamerának.

Első cikkem a gólyákról szólt, írtam a Szentendrén rendszeresen a Dunába ömlő szennyvízről, de arról is, hogyan árazták túl a faigénylési programban a csemetéket.

Megtanultam, hogy az Átlátszón csak névvel jelenik meg sztori, és hiába kellemetlen a lakókörnyezetemben, vállalnom kell és rámutatni, ha valami valahol nem jól megy. Volt, hogy rettegtem, hogy biztosan mindent pontosan írok-e, és volt, hogy feszített a düh, hogy valamit nem tudok bizonyítani, és ezért nem publikálható.

Volt, hogy nyaralás közben talált rám egy sztori, volt, hogy a Parlamentben is szóba került egy cikkem, és volt, hogy a véletlennek köszönhetően derült ki, hogy földvásárlásra készül Rogán Antal harmadik felesége.

Állami bank finanszírozza Rogán Antal új neje és családja több mint ezer hektáros földvásárlását | atlatszo.hu

Többszáz hektárnyi móringot villanthat Obrusánszki Barbara. A miniszterelnöki kabinetfőnök új neje és annak szülei két további társukkal még az esküvő előtt, novemberben szerződtek 1022 hektár földbirtok adásvételéről. A vételár oroszlánrészét a kormányzati irányítás alatt álló Budapest Bank 1,58 milliárdos hitele fedezi. A pénzintézet ősszel 315 millió forint kölcsönt biztosított az Obrusánszki apuka friss céges érdekeltségének is.

Írtam „kis” és „nagy” ügyekről. Olyanokról, amik csak egy térség lakóit érdekelték, és olyanokról is, amiről fél Magyarország beszélt.

Bevallom, én szeretem a kis sztorikat. Amire sokan legyintenek. Kit érdekel, ha lemond egy település polgármestere? Hogy lefűrészelték-e egy elefánt agyarát, mielőtt titokban elásták? Hány embert foglalkoztat, hogy Sukorón fákat vágtak ki? Vagy hogy mi lesz azokkal, akik egy jogszabálymódosítás miatt nehezebben jutnak otthoni oxigénhez?

Talán nem sokakat. De engem örömmel tölt el, és a munkám egyik értelmének tekintem, ha a cikkem hatására kapnak végre meleg teát a mentősök munka közben, vagy elindul egy nyomozás egy bringaút miatt.

Persze, legtöbbször nem történik semmi. Mindenki megvonja a vállát, elkönyveli az újabb lopást, korrupciót, túlárazást, előre levajazott tendert.

Beszélnek róla egy kicsit, és megy minden tovább a megszokott módon.

Irigykedve nézem, hogy más országokban mekkora ereje van a sajtónak, hogy politikusi fejek hullanak egy-egy publikált cikk után. Hogy a tetteknek következménye van. Hogy nem lehet mindent megtenni. Mi nem tartunk itt. Itt egy címlappal jelennek meg a megyei lapok, a közszolgálatinak nevezett média négy évente 5 percet ad az ellenzéki politikusoknak, péntekről szombatra megszüntetnek egy lapot, egy másik pedig hirtelen tulajdonost és oldalt vált.

Bár ma Magyarországon újságírónak lenni semmilyen szempontból nem megbecsült szakma, csinálom és csináljuk. Noha mindenkinek más a motivációja, én azt gondolom,

az Átlátszó valamennyi szerzője az igazság megmutatását és kibontását tartja a legfontosabbnak.

Hiszek abban, hogy nincsenek kis és nagy ügyek. Ügyek vannak, amiket, ha másért nem, azért kell dokumentálni, hogy mindenki tudja: ez történt Magyarországon.

Ha te is hiszel ebben, támogasd az Átlátszó szerkesztőségét személyi jövedelemadód 1 százalékával!

Zimre Zsuzsa

Megosztás