Egyéb

Befizetnél erre a filmre? NAV kontra Átlátszó, a gigászok harca!

Ezekről ne maradj le!

Egymillió forintra perli a NAV az Átlátszót. (Átlátszó)
A miniszterek döntötték el, melyik bizalmasuknak jár a kiemelt fizetés. (HVG)
Letartóztatták a kormány moszkvai lobbistáját. (Index)

 

Ha van 3 perced:

Egymillióra perli a NAV az Átlátszót
Magyarországon nem a korrupciót elkövetők, hanem a korrupcióról hírt adók kerülnek a bíróság elé. Bár nem kért sajtóhelyreigazítást és egyszer sem nyilatkozott az áfabotrányról és egykori munkatársai súlyos állításairól, most a jó hírneve megsértése miatt perel és milliós kártérítést követel az adóhivatal az Átlátszótól egy tényfeltáró cikk miatt. Vida Ildikó NAV elnök pedig személyesen a milliárdos áfacsalásokat feltáró volt adóhatósági alkalmazottat is beperelte a jó hírnév megsértéséért. Sőt, a korrupciókutatók is retteghetnek.

Ki, milyen biztos? Biztos?
Az Ígyírnánkmi jogi blog arra reagál, hogy egy fideszes képviselő több mint egy évig járta miniszteri biztosként az országot, tárgyalt a gazdákkal, nyilatkozott, interjúkat adott, úgy, hogy erre a posztra senki sem nevezte ki. Az esetet a HVG írta me. Utólag kiderült: nem biztos, hanem egyszerű “megbízott” volt. A közjogi blog szerzői szerint nem csoda, hogy a kormányban se mindig látják át, kit mire neveztek ki: már összesen 51 kormánybiztos, miniszterelnöki biztos és megbízott, miniszteri biztos ül szerte a kormányzatban. A tárca hivatalos válasza: a titulus csak formalitás

Biztosnak áll a világ
HVG cikke szerint a miniszterek döntöttek arról, melyik bizalmasuknak jár a kiemelt fizetés. Tavaly még jogukban állt növelni a fizetésüket, ezzel magyarázható, hogy négy miniszteri biztos jobban keresett, mint néhány helyettes államtitkár. Egy törvénymódosítás miatt januártól viszont csökkenteni kellett a díjazásukat – állítja a BM. Ám ezzel a Miniszterelnökség nem ért egyet, szerintük januártól is járhat a biztosoknak a 30%-os plusz. Egyébként egy focicsapatnyi miniszterelnöki megbízott (és még “két csere”) dolgozik Orbán Viktor keze alá a legkülönfélébb megbízatásokkal: csak ők havonta 42 millióba kerülnek.

A moszkvai lobbista kiesett
Az Index arról számol be, hogy nem akárkit, a magyar kormány egyik moszkvai lobbistáját, a kinti nagykövetség mezőgazdasági attaséját tartóztatták le a minap. Korábban a keleti gazdasági kapcsolatokért felelős miniszteri biztosként is tevékenykedett, kiterjedt orosz kapcsolatai voltak, Fazekas Sándor miniszter még oklevéllel is jutalmazta.  A lap értesülései szerint viszont a letartóztatás a felszámolás alatt álló Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet körüli ügyletek miatt történt. A Népszabadság megjegyzi: a férfi felesége résztulajdonosa volt a moszkvai magyar vízumközpontnak.

 

Ha van még 2 perced:

Az Átlátszó is részt vett az Európai Parlament egyik bizottsági vitájában, ahol a magyar civil szervezeteket ért támadásról, a sajtószabadság helyzetéről és az emberi jogokról volt szó.

Semmi konkrétumot nem árul el az MNB az elköltött 62 milliárdról, pedig a korábbi közel 200 milliárd forinton túl újabb pénzeket öl a saját maga által létrehozott alapítványokba.

Az RTL riportja szerint a Rogán Antal vezette önkormányzat az évek alatt sorra vált meg ingatlanaitól,a vevők pedig meglehetősen jó áron juthattak üzlethelyiségekhez. A VS cikke itt.

Csak erős idegzetűeknekHunvald György elmagyarázza, hogyan látja ő Rogán belvárosi ingatlanügyét az ATV-ben – három évet töltött előzetesben hasonló ügyek miatt.

40 új autót vesz a kormány 462 millióból, az indok: az állami vezetők egy részének szolgálati gépjárművei elöregedtek, átlagosan 9-10 évesek, 260-400 ezer kilométert futottak.

Korrupció miatt őrizetben a volt belügyminiszter.Romániában. Az ügyészek azzal gyanúsítják, hogy félmillió euró kenőpénzt vett át egy telek ügyletben.

Szóbeli adatigénylésEgy újságíró meséli el a megpróbáltatásait, és hogy mennyivel egyszerűbb mindez a KiMitTud rendszerén keresztül.

 

Megosztás