Egyéb

Orwell Felcsúton és a túlárazott játszótér

Az ATV számolt be arról, hogy 145 magyar települést gyanúsított meg az Európai Csalás Elleni Hivatal, mert az önkormányzatok a reálisnál jóval magasabb áron építettek játszótereket uniós forrásokból. A pénzek elosztását végző Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal most visszaköveteli a támogatást. A döntés zömében olyan kistelepüléseket érint, amelynek a vezetői azt állítják: egyetlen fillért sem láttak, mindent a vállalkozó intézett a pályázat megírásától a kivitelezésig.

Kiemelt jelentőségű Orbán Viktor
Vastagbőr blog arról ír, hogy meglepő módon nemzetgazdaságilag kiemelt jelentőségűvé minősítették Orbán Viktor Várba költözését, és ez elegendő okot ad a kormánynak a titkolózásra. Az Átlátszó még augusztus elején írt arról, hogy 1,4 milliárd forintot csoportosított át a kormány, hogy megtervezzék Orbán Viktor és Miniszterelnökség Várba való költözését. A döntést megelőző tanulmányt, jelentést azonban nem adta ki a Miniszterelnökség, mondván azok nem nyilvánosak. Habár bizony a magyar állampolgárokra tartozna, hogy mit tervez a kormány a Világörökség részét képező Budai Várban, a nyilvánosságot arra hivatkozva tagadják meg, hogy kiemelt jelentőségű a beruházás.

Paksi titkok
Adatokat és költségtáblázatot közölt az Átlátszó a Paksi Atomerőműben történt 2003-as üzemzavarról. Emlékezetes, hogy az atomerőmű II. blokkjában 2003. április 10-én súlyos üzemzavar következett be, amelynek során tisztítás alatt lévő fűtőelemek sérültek meg. Ezek eltávolítása, és az üzemzavar következményeinek elhárítása az engedélyeztetési eljárás miatt csak 2006 őszén kezdődött meg, ám idén augusztusban villámgyorsan ért véget. Ekkor az erőmű vezérigazgatója meglepetésszerűen jelentette be, hogy a megsérült üzemanyag-kazettákat Oroszországba szállították. Az Átlátszó azonban nem hagyta annyiban: közadatigénylésben kérte ki a költségek listáját, és most egy 8 oldalas táblázatot, és egy 4 oldalas dokumentumot közölt. A szállításról azonban nem sikerült semmihez hozzájutni, az ugyanis minősített adat, vagyis államtitok.

Orwell Felcsúton
Avagy mi történt a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiát működtető alapítvány éves jelentésével. Akárcsak Orwell 1984 című regényében, ahol a főhős egyik feladata az, hogy átírja az újságcikkeket, hogy azok folyamatosan igazodjanak a párt irányvonalához, Felcsúton is átírták az alapítvány éves beszámolóját. Előbb a Figyelő megírta: az alapítványi dokumentumban elismerik azt, amit a miniszterelnök vehemensen tagadott, nevezetesen, hogy az akadémia bizony jelentős mennyiségű közpénzhez jutott, majd a cikk megjelenése után röviddel átírták az erről szóló mondatokat. A felcsúti stadion főleg tao-pénzből, azaz társasági adókedvezményből épült, amiről gyakorlatilag csak a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványhoz közel állók nem ismerik el, hogy közpénz, pedig valóban adóforintokról van szó.

Megint a norvégokkal van baj
A New York Times oknyomozó cikke arról szól, hogy a legnagyobb amerikai think tankek közül jónéhány külföldi államok pénzét használja, és úgy működnek, mint a legádázabb washingtoni lobbicégek. Megpróbálják a megrendelőik kéréseinek megfelelően befolyásolni az amerikai törvényhozás vagy az elnöki adminisztráció működését. A cikkben említés esik számos állam mellett Norvégiáról is, amely egy think-tanket használt arra, hogy rábírják az USA-t: növelje a fejlődő államoknak juttatott segélyek összegét.


Segítsd az Átlátszó munkáját néhány egyszerű kérdés megválaszolásával! 

 

További érdekességek itthonról és külfölrdől:

Jön az agitprop. Központi kommunikációs hivatalt hoz létre a kormány, mert egyébként minden rendben, de a kommunikációval megint baj van. Az MNB és néhány álfüggetlen szervezet kivételével, ezentúl mindenféle állami szerv kommunikációját egy központból irányítják.

Egymilliárd forintból szeretik Magyarországot. tavalyi után idén is egymilliárd forintos költségvetésből valósítják meg a “Magyarország szeretlek” programsorozatot – olvasható a Magyar Közlönyben megjelent határozatban. Tavaly az önkormányzatok egymilliárdot kaptak a rendezvényeikre – ez idén sincs másként.

Lázár nem alkuszik. A 444.hu szerint a Miniszterelnökség többféle eszközt is bevet, hogy ne kelljen kiadnia Lázár útjainak részleteit. Az élen természetesen a nemzetbiztonsági érdek áll.

RTL vs. Mészáros. Népszava jól teljesít: a lap elkülde a rendőrségnek az RTL Klub felvételét, amelyen terepjárójával a felcsúti polgármester hivatala felé kanyarodva láthatóan átlépte a záróvonalat, ráadásul ekkor vélhetően a biztonsági öve sem volt bekapcsolva. A rendőrség bejelentette: vizsgálódik.

Független ember vagy?

Pont téged keres az Átlátszó: ha lesz 4 ezer független ember, aki rendszeres havi összeget utal nekünk, nincs az a lázárjános, aki megállít bennünket.  Legyél független az Átlátszóval! 

Tudnivalók itt!

Megosztás