Egyéb

Riasztós domborművek, leolcsózott VIP-lakás

Az Origo cikke szerint nem nyilvános, és az V. kerületi önkormányzat nem is adja ki azt az értékbecslést, amely alapján egy “árleszállítást” követően végül potom 19 millió forintért juthatott Szentgyörgyvölgyi Péter egy olyan lakáshoz, amelynek piaci értéke simán elérheti a 44 millió forintot. Az ügylet idején Szentgyörgyvölgyi a kerületi vagyonkezelő cég ügyvezetője volt, néhány hónappal később, júniusban a távozó Puskás András helyére választották alpolgármesternek, és Rogán Antal után ősszel őt indítja a Fidesz-KDNP a polgármesteri posztért a választáson. A lakásvásárlás hátterét feszegető kérdésekre az önkormányzat úgy reagált, hogy az alpolgármester a jogszabályokban biztosított minimális kedvezményt kapta lakásának megvásárlásakor. Ugyanannyit, amennyi a kerületben bármely régi bérlőnek jár, vagyis a piaci ár 75 százalékáért jutott hozzá lakásához.

Trafikmutyi pályázatok a DK-nál
Irdatlan mennyiségű papírtömeget adott át a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a Demokratikus Koalíciónak, miután a párt sikeresen perelt a trafikkoncessziós pályázatok nyilvánosságáért. A minisztérium döntése nem igazán érthető, hiszen elvileg minden dokumentum elektronikus formában is rendelkezésre áll, ezért sokkal egyszerűbb lett volna, ha a vonalkódos nyilvántartással ellátott iratokat adják át a pártnak. Így most a DK van nehéz helyzetben: ekkora mennyiséget képtelenek digitalizálni, ezért úgy döntöttek, hogy a VIII. kerületi ügyfélszolgálati irodájukban lehet majd megnézni a trafikpályázatokat.

Seszták vagyona és a valóság
Az Átlátszó által működtetett közadatigénylő portálon, a KiMitTudon lett nyilvános Seszták Miklós, fejlesztési miniszter összes vagyonnyilatkozata 2002 és 2010 között. A Blikk máris lecsapott a dokumentumokra és azt írták, hogy a miniszter nyolc év alatt megtriplázta pénzét. 2006-ban ugyanis még csak 60 millió forintos megtakarítása volt, 2014 júniusában pedig már 197 millió forintja egy 9 millió forintos tartozás mellett, amellyel mára az egyike lett a leggazdagabb képviselőknek. Emellett egy 97 négyzetméteres és egy 66 négyzetméteres lakást is vett a XIII. kerületben. Sesztáknak összesen bruttó 220 millió forintos bevétele volt ügyvédi irodájától, valamint képviselői munkájából nettó 35 millió forint jön hozzá. Mivel a nettó összbevétele és a gyarapodása között nincs túlságosan nagy különbség, egyelőre kérdés, miből tett szert ilyen vagyonra. A fejlesztési miniszter már egy befolyásos jobbos egyesület szerint is vállalhatatlan, de ő azt hajtogatja: szerinte “a támadások kétségbeesett emberek reménytelen próbálkozásai”.

Ügyészségen a floridai út
debreceni fideszes képviselők és önkormányzati alkalmazottak tavalyi botrányos floridai utazása után végül hűtlen kezelés miatt kezdett eljárásba a Nyíregyházi Járási Ügyészség. Emlékezetes, hogy  a debreceni városvezetők elvileg konferenciára mentek, valójában – minden jel szerint – csak üdültek Floridában, leginkább ugyanis erről tanúskodtak azok a fényképek, amiket magukról feltöltöttek a Facebookra: ezeken munka helyett napoztak, horgásztak, koktéloztak a tengerparton. Az érintett cég- és városvezetők – miután az ügy országos visszhangot kapott – azt közölték: saját költségükön és szabadságuk terhére utaztak.

Exponyomozás meghosszabbítva
Ismét meghosszabbította a rendőrség a sanghaji világkiállítás ügyében immár több mint négy éve tartó nyomozást. Először 2010 júliusában egy magánszemély, majd a KEHI tett feljelentést vélelmezett túlszámlázások és fiktív számlázások miatt. A kiállításon történő magyar részvételre a Gyurcsány-, majd a Bajnai-kormány összesen 3,2 milliárd forintot költött, amiből egy kétszintes, kétezer négyzetméteres alapterületű pavilont kellett volna létesíteni, ám csupán egy egyszintes, ezer négyzetméteres készült el.

A nap legfontosabb korrupciós hírei immár rádión is. Hallgasd az Átlátszó Rádiót.

 

További érdekességek itthonról és külföldről:

Bagóért eladott postáskocsik. Az év végéig tovább nyomoz a rendőrség a posta gépjármű-értékesítése miatt. A történet 2006–2011-re nyúlik vissza, egy dolgozó feljelentése szerint ekkor adtak túl a postai gépjárműparkon áron alul.

Trágyaborogatás és áfacsalás. HVG azt feszegeti, hogy miért vonakodott fellépni az áfacsalások ellen a kormány, amely már évekkel ezelőtt rájött, mennyire megkeseríti az élelmiszerszektor tisztességes cégeinek életét az áfacsalás, mégis alig tettek lépéseket az adócsalás megakasztása érdekében.

Takarékok megabüntetése. Újabb több százmillió forintos megabüntetést rótt ki az MNB a takarékszövetkezetekre, fogyasztóvédelmi szabálytalanságok miatt, mert a jegybank szerint az egyoldalú díj-, jutalék- vagy költségemelések során nem tartották be a fogyasztók érdekeit védő jogszabályokat.

Micsoda rend van! Vastagbőr-blog arról ír, hogy hiába ígérte meg Pintér Sándor belügyminiszter azt, hogy pár héten belül rendet tesz az országban, a NER ötödik évében is riasztóberendezést kell tenni minden dombormű mögé, mert az emberek képesek kitépni a falból a művészetet.

A FIFA és a hányinger. Az egykori brit sztárfocista, Lineker szerint undorító méreteket ölt a korrupció a FIFA-nál, amit Blatter amolyan diktátorként igazgat. Szerinte, amíg ilyen korrupt a szervezet, Angliának nem szabadna pályáznia a világbajnokság megrendezésére.

Szabadlábon az újságíró. Kínában egy éves őrizet után szabadon engedték azt az oknyomozó újságírót, aki korrupcióval vádolt egyes állami tisztviselőket. Tavaly szeptemberben rágalmazás miatt vették őrizetbe.

 

Független ember vagy?

Pont téged keres az Átlátszó: ha lesz 4 ezer független ember, aki rendszeres havi összeget utal nekünk, nincs az a lázárjános, aki megállít bennünket.  Legyél független az Átlátszóval! 

Tudnivalók itt!

 

Megosztás