Egyéb

Csődben Töröcskei István borászata

 

Fizetési haladékot kapott, és csődeljárás alá került a dörgicsei Pántlika Pincészetet működtető Dörgicse Bor Kft. A borászcég legnagyobb tulajdonosa az oligarchaháborúban partvonalra szorított egykori jobbos bankár, Töröcskei István cége.

[sharedcontent slug=”cikk-kozepi-hirdetes”]

Negyven hektár Balaton-felvidéki szőlőn, Dörgicse és Balatonakali környékén gazdálkodik, 13 fajta szőlőből készít bort a Dörgicse Bor Kft. Az általa működtetett Pántlika Pincészet azzal is elbüszkélkedik a honlapján, hogy 2011-ben húzták fel a harmincas évekbeli gazdasági épületek mellé az új látványpicét és feldolgozó üzemet, 2014-ben pedig a pince szomszédságában éttermet is nyitottak.

A Dörgicse Bor Kft.-re a jelek szerint most rosszabb napok járnak. A friss Cégközlönyben olvasható közlemény szerint a cég csődeljárás alá került április elején. A törvényszék a csődöt kimondó határozatával 120 napos fizetési haladékot adott a 2015-ben 93 milliós árbevétel mellett 73 millió forint veszteséggel gazdálkodó kft-nek.

A Dörgicse Bor legnagyobb tulajdonosa a Töröcskei István érdekeltségében lévő T&T Ingatlanforgalmazó és Vagyonkezelő Zrt. Töröcskei évtizedeken át volt a politikai jobboldal gazdasági háttérembere. Kezdetben az MDF-hez kötötték, majd rugalmasan zsilipelt a Fidesz közelébe, ahol utolsó fontos titulusa az Államadósság-kezelő Központ vezetése volt. Háttérbe szorulása a fideszes oligarcha-cseréhez köthető.

Ezzel együtt a most csődöt jelentett Dörgicse Bor tavaly még húzott pár millió agrártámogatást, illetve, szintén 2016-ban „agrár-környezetgazdálkodási kifizetés” címen 32 millió forint uniós pénzt nyert el a vidékfejlesztési program keretében. Az uniós támogatásokat nyilvántartó oldal szerint ugyanakkor ehhez a projekthez „még nem tartozik” a kifizetésről tanúskodó adat.

Kapcsolódó cikkeink:

Kis Oligarchatározó: Töröcskei István

Nyugat-Kelet Kft.: Töröcskeiék utóvédharca?

Árverés Simicska és Töröcskei minibankjánál

Egy oligarcha bukása: Töröcskei távozik az államadósság kezelő éléről

A közvetítők 3 év alatt közel 100 milliárd forintot kaszáltak: búcsú a letelepedési kötvénytől

Rádi Antónia

[sharedcontent slug=”cikk-vegi-hirdetes”]

Megosztás