Egyéb

Balatonboglárra is jutottak képek a Nemzeti Galériából

 

A Magyar Nemzeti Galéria még 1990-ban adott kölcsön 8 darab műtárgyat “szobadíszítés” céljára az állami tulajdonú Balatonboglári Mezőgazdasági Kombinátnak. A kombinát 1993-ban megszűnt, a jogutód Balatonboglári Borgazdaság Zrt. pedig 2005 óta egy német cég tulajdonában van, de soha nem fizetett kölcsönzési díjat a festményekért, melyek csak 2008-ban kerültek vissza a Galériába.

 

sotetben_bujkalo

 

A Szerb utcai képkölcsönzős botrány után kikértük a Szépművészeti Múzeumtól és az irányítása alá tartozó Magyar Nemzeti Galériától, hogy az elmúlt 10 évben kiknek adtak kölcsön műtárgyakat. Április közepén jeleztük, hogy megkaptuk a kért adatokat, és megkezdtük azok feldolgozását. A kölcsönzési listán több, főként a kölcsönvevő kiléte miatt érdekesnek tűnő megállapodást találtunk. Egy új közadatigénylésben kikértük ezeket a szerződéseket a hozzájuk tartozó mellékletekkel együtt. Nemrégiben megkaptuk a dokumentumok egy részét, és ahogy ígértük, feldolgozás után szép sorban beszámolunk arról, hogy mit találtunk bennük.

Előzmények:

23 évig volt négy értékes festmény a Gellért Hotelben ingyen

A Nemzeti Galéria a Bóly Zrt.-nek is kölcsönöz festményeket évtizedek óta

Politikaközeli cégek, alapítványok és személyiségek az állami múzeumok ügyféllistáin

Már három múzeum elárulta, kiknek és mennyiért adta bérbe műtárgyait és termeit, a Szépművészeti még mindig nem

A Magyar Nemzeti Galéria műtárgykölcsönzési listáján többek között a Balatonboglári Borgazdaság Zrt. is szerepel, amelynél a táblázat szerint 8 festmény volt 2006-2007 között.

Kikértük és megkaptuk a Szépművészeti Múzeumtól a kölcsönszerződést, amiben az áll, hogy

– a kölcsönzés célja “szobadíszítés”

– a festmények összértéke 19,5 millió forint

– a cég nem fizet kölcsönzési díjat

– a képek tárolási helye a zrt. balatonboglári telephelye, a Szabadság u. 28.

– a kölcsönzés időtartama 2006.12.31.-2007.12.31.

Ez a szerződés azonban csak egy hosszabbítás, ezért elkértük a Szépművészeti Múzeumtól az eredeti megállapodást. Meg is kaptuk a dokumentumot, amit a Magyar Nemzeti Galéria még a Balatonboglári Mezőgazdasági Kombináttal kötött 1990-ben. A Szépművészetitől kapott tájékoztatás szerint “Balatonboglár esetében 7 szerződéshosszabbítás történt, a képek visszaszállítva: 2008.02.12.”.

 

 

Az állami tulajdonú Balatonboglári Mezőgazdasági Kombinát 1993-ban megszűnt, jogutódja a Balatonboglári Borgazdaság Rt. majd Zrt. lett. A céget később privatizálták: tulajdonosa 2005 óta a német Henkell International GmbH tulajdonában lévő Törley Pezsgőpincészet Kft., amelynek legismertebb terméke a BB pezsgő. Mivel a cég honlapján semmilyen elérhetőség nem szerepel, kérdéseinket a zrt. cégadataiban szereplő email-címre ([email protected]) küldtük el, de több hét alatt sem kaptunk rájuk választ.

Az alábbi festményekről van szó, fotót sajnos egyikről sem találtunk:

bbkepek

 

Erdélyi Katalin

A céginformációt az Opten és a Céginfó szolgáltatta.

 

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!

Adj 1%-ot az Átlátszónak, hogy megtudd, mire megy el az adód 99%-a!

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Megosztás