Egyéb

Leoncio Úr elcsapja Franciscót, és felszabadítja a médiarabszolgákat

Kétszer is előfordult az utóbbi évek hazai televíziózásában, hogy médiatulajdonos gazdasági és/vagy politikai érdeksérelem miatt levette alkalmazottairól a szájkosarat. Vagyis “kilövési engedélyt” adott olyan politikusokra, akikre addig nem, vagy kevésbé (mondjuk csak vaktölténnyel vagy kisebb kaliberű lőszerrel) lehetett tüzelni. A haladó (és mindig éber) ellenzéki értelmiség egy része szabadságharcként ünnepelte az ilyen pálfordulásokat. Mondván: ha mi már olyan impotensek vagyunk, hogy nem tudjuk megbuktatni a kormányt, hátha az RTL Klub vagy a Hír Tv elvégzi helyettünk a piszkos munkát. De így van-e ez? S főként: jól van-e ez? E poszt írója úgy véli: nagyon nem.

Dirk Gerkens figyelemreméltó interjút adott az Indexnek. Melynek legérdekesebb része, mikor az RTL Klub éléről a versenytárs tv2 csúcsára átigazolt médiavezetőt arról faggatják: “Az RTL Híradója a reklámadó bevezetése után kifejezetten kormányellenes lett. Az új TV2-ről látatlanban azt mondják, a kormány szócsöve lesz. Komolyan gondolta azt a kijelentését, hogy független tévét építene?” – S mit válaszol erre Gerkens?

“Hadd kérdezzek vissza: az tekinthető függetlenségnek, hogy egy hírműsor a kormánypárti politikusokat személyükben támadja? Én nem vagyok biztos abban, hogy ez lenne a szó megfelelő definíciója. Szerintem ez kormányellenes híradózás, ami nem egyenlő a függetlenséggel.” – mondja.

Ám a kérdező nem hagyja magát: “Az RTL Híradójának hangvétele az ön regnálása alatt változott meg.” – veti fel. Na, és ekkor jön a csúcs, ami elviszi a pálmát.

“Így van, de ehhez nekem nem sok közöm volt. Én nem szóltam bele a témaválasztásba, a hírműsorokat közvetlenül Luxemburgból felügyelték, Kotroczó Róbert, az RTL hírigazgatója közvetlen kapcsolatban állt Rudassal, közösen határozták meg a Híradó tartalmát.” – feleli Gerkens.

Nem semmi kijelentés, főként a lentebbiek fényében:

“Nem akartam a Dirk-féle show-ban részt venni, de mivel név szerint megemlített engem egy interjúban, reagálok, és szeretném jelezni neki, hogy az összes olyan, Gerkenstől kapott emailt megőriztem, amelyben a hírigazgatónak témát javasolt, illetve kormánypárti, vagy ellenzéki politikusok ügyeit ajánlotta figyelmembe” – mondta Kotroczó, azt is hozzáfűzve, hogy “ha kell, szívesen át is küldöm neki a leveleket emlékeztetőül”. – reagált Kotroczó Róbert RTL-hírigazgató.

Lehetne itt poénkodni, hogy ez milyen már. Adott egy tévés csúcsvezető, aki leszólja, nem tartja elég jónak, illetve elég függetlennek a korábban általa vezetett csatornát, ezért átmegy a másikhoz – ahol a reménybeli tulaj egy kormánybiztos – ami bizonyára a függetlenség garanciája. S mi erre a biztosíték? Az, hogy “Szabad kezet kaptam, Andy nem kíván belefolyni a napi működésbe.”  – Meg vagyunk nyugodva, de tényleg. Ha Andy megígérte, az más.

Lehetne ezen hosszú bekezdéseken át heccelődni, röhögni. De nem ez az, ami igazán lehangoló. Ami engem igazán foglalkoztat: miként hat ez az egész az RTL Klubnál dolgozó kollégákra? Gondoljunk bele, adott egy, a politikai témájú híreket sokáig visszafogott óvatossággal kezelő csatorna. Aztán jön a reklámadó, s úgy változik az elvárás, hogy tessenek nagyon hatalomkritikusnak lenni. Viszont egyszer csak a háttérben alku születik a tévé és a kormány viszonylatában.

Ezután nincs ugyan irányváltásra, bizonyos témák jegelésére utasító direktíva – legalábbis (még?) nem tudunk ilyenről. De a konkretizált elvárás hiánya gyakran rosszabb, mint a nyílt ukáz. Ahogy a belső öncenzúra is rosszabb, mint a külső cenzúra. Meg aztán hiába biztosítják céges tájékoztatókban, fórumokon a munkatársakat, hogy csak így tovább, egy ilyen fordulat akkor is visszahat rájuk.

Mondjuk van egy iskola, amelynek üzemeltetői jogait átveszi egy evolúciótagadó felekezet. Hiába nyugtatják meg a biológiatanárt, hogy oktathatja Darwint éppúgy, mint eddig. Szinte biztos, hogy nem fogja ugyanúgy oktatni. Lehet, hogy önkéntelenül, akaratlanul is tompít kicsit az új iskolagazdának nem tetsző tényeken, némiképp visszafogja magát, kevésbé magabiztosan állít bizonyos dolgokat.

Vagy épp fordítva: dacos túlkompenzálással még vehemensebben, sokkal keményebben ragaszkodik a nézeteihez. Tudat alatt kesztyűt dob az új szituációnak, így látványosabb, demonstratívabb módon képviseli a felfogását. Ugyanígy nem múlik el nyomtalanul a fenti alku sem. Ugyanis bármennyire szépítjük, retusáljuk: nem az RTL Klub dolgozóinak szemlélete változott jobb vagy rosszabb irányba, hanem a tulajdonost érte gazdasági érdeksérelem, s arra reagált ekképp.

Hasonlóan, mint a Hír Tv esetén.

Még tán Gerkens (ön)leleplezésénél is tanulságosabb az, ahogy Tarr Péter, a csatorna vezérigazgató-helyettese nyilatkozott erről.

“Korábban ez a televízió ezer szállal a kormánypártokhoz köthető médium volt. A kormány kommunikációjáért felelős emberek heti rendszerességgel jártak be eligazítani a vezérkart. Ez február 6-val megszűnt, március 15. után pedig bojkott indult a tévé ellen, szóba sem álltak velünk. A korábbi kimondott és ki nem mondott szabályokat tehát fel lehetett rúgni. A főnökeimnek, illetve áttételesen valamelyik kormányzati kommunikációs embernek ezután nem kellett engedélyt adni ahhoz, hogy kit hívok be, milyen témát dolgozok fel és milyen módon, hanem szabadon dönthettünk mindenben. Méghozzá régimódi, úgynevezett BBC-s elvek, azaz kizárólag a szakma szabályai szerint.”

Az ember szinte meghatódik: egy párttévé felszabadult az elnyomás alól, hurrá!

De Tarr lelkendező szavait olvasva mégiscsak elkapja az embert valami émelygős rosszkedv. “Felszabadulásként éltük meg, ez a tévé lett a szabadság kis szigete a magyar médiában. Az értekezleteken elmondtam mindenkinek, hogy felejtsék el az öncenzúrát, a régi reflexeket, és próbáljanak meg szabad, független újságíróként viselkedni.” – mondja.

Ugye, abban mind egyetértünk: itt nem az történt, hogy a pártközpontból utasítgatott kollégáknak elege lett a megalázó bánásmódtól, hányingert kaptak tőle, hogy propagandaeszköznek tartják őket, és bátran odacsapták a mikrofont a főnökség asztalára.

Nem, ugyebár az történt, hogy a csatorna mögött álló ember némi – verbálisan testnedvekkel nyomatékosított – összetűzésbe keveredett barátjával, a csatornáját korábban vígan eligazítgató kormány fejével. Ezután a beosztottak közül egyesek a orbáni irányvonal mellett kiállva távoztak, mások pedig – a tulajdonos irányváltásához hozzáigazodva – maradtak. Egzisztenciális rizikót, a magányos szabadságharc kockázatát egyik döntésnél sem kellett vállalni.

S ha némiképp mélyebben ránézünk: a “médiarabszolgákat” nagylelkűen felszabadító új tévéföldesúr szavai vajon nem éppúgy megalázóak az ottani munkatársaknak, mint az eddigi bánásmód? Hogy eddig rabságra voltál ítélve, de most “szabadságra ítéllek.” Mit ér az olyan szabadság, amit nem kivívnak és garanciálisan biztosítanak, hanem egy teljhatalmú úr rendeletileg ad oda kegyesen? S amit így adnak, azt bármikor vissza is vehetik.

S valahogy az egész szituról a Tanú egyik jelenete ugrik be:

“– Nincs disznó, nem is volt disznó. Te ártatlan vagy. Minden vád elejtve.

– Ne tessék mondani – csóválja a fejét az ártatlan. – Én azt a disznót tényleg szíven szúrtam. Ennyiből jogosan vagyok itt.

A fogházigazgató már-már elveszti a türelmét.

– Nem vitatkozom. Szabad, és kész! Felsőbb utasítás!”

Hát körülbelül ilyen lehetett ez a felszabadítás. Újságíró elvtárs, szabad vagy!

Felsőbb utasítás. Ami rendben is volna. De az már kevésbé oké, hogy a felszabadult tévés – Pelikán József gátőrtől eltérően – nemigen dünnyögi oda önkritikusan, hogy “én eddig tényleg a Fideszt szolgáltam, ennyiből jogosan voltam eddig pártszolgálatos médiakatonának elkönyvelve.”

Úgy két és fél éve írt egy posztot a szerző a Hír Tv elfogultságáról. Akkor jól megkapta érte innen-onnan a magáét a kormánypárti olvasóktól. Hogy nem is úgy van, a Hír Tv nem pártot, hanem értékrendet szolgál, semmivel nem rosszabb, mint bárki más. Most pedig saját vezetőjük ismeri be: de, pártot szolgáltak.  Aztán 2014 végén, 2015 elején a Hír Tv egyes rajongói  már sértődötten háborogtak, hogy ők nem is orbánisták, miért vádolják őket ezzel? Mire jött a válasz: ja, úgy egy-két hete már nem orbánisták, mert a főnökük összeveszett Orbánnal – ezt azért ne tekintsük a függetlenségért vívott lelkiismereti harc csúcsának.

Ugyanazok a tévések, akik 2013-ban még felháborodva kikérték volna maguknak, hogy ők pártszolgálatot végeznek, most nyilván mártír arckifejezéssel bólogatnak: hát igen, ilyen szörnyű elnyomatásban éltünk, de aztán a Leoncio Úr felszabadított bennünket.

Csak van némi különbség a Rabszolgasors és a Hír Tv között. Például ott Leoncio kényszerrel bírta munkára a rabszolgáit, ha megszöktek, láncra verve hozatta őket vissza. Ilyen módszerek a tévénél nem voltak, a munkatársak lelkesen vagy anyagilag motiváltan hajtották végre a feladatokat. S a Rabszolgasorsban Leoncio elnyerte büntetését, itt viszont a felszabadított “rabszolgák” boldogan ráborulnak egykor őket pártszolgálatra kényszerítő gazdájuk vállára.

S nemigen merül fel bennük, hogy korábban ők is részt vettek a mostanában már általuk is elítélt és leleplezett rendszer felépítésében.

Papp László Tamás

Fizess elő az Átlátszóra, hogy még sok ilyen cikket írhassunk!

Havonta csak egy ezres: már csak 945 új előfizetőre van szükségünk
ahhoz, hogy az alapműködésünk közösségi finanszírozású legyen. Tudnivalók itt.

Megosztás