Egyéb

A drótkerítés felépült, a digitálist lerombolták – menekültszűrési dilemmák

Hogyan lehet megkülönböztetni a jogos menedékkérőt a rosszhiszemű gazdasági bevándorlótól? A beilleszkedni képes embert a fundamentalista bajkeverőtől? Az ártatlant a bűnöstől? Sokszor elég nehezen. Az utóbbi idők konkrét esetei apropóján folyó vita pedig nem az árnyalatok felismerése, a differenciálni tudás jegyében zajlik. S miközben a NER-agitprop a szögesdrótot promotálja, az “online határvédő kerítést” vagyis a magyar kibervédelmi rendszert, amely pedig épp a fundamentalista hackertámadások elhárítására, a terrorista beszivárgást felderítő titkosszolgálati munka segítésére, megóvására hoztak létre, egy hajdani illetékes szerint épp idén rombolták le – vélhetően orosz nyomásra.  Néhány szubjektív meglátás a témába vágóan.

A média egyik negatív sztárjává, hírhedt celebjévé vált ama szír férfi, akinek nem kevesebb, mint kilenc útlevele volt. (Meg nyilván legalább 32 neve, akárcsak Ságvárinak.) Rögtön fel is merült, hogy az illető nyilván terrorista ügynök. Hát, ha a fundamentalisták átlagban ilyen hülyék, akkor tán bizakodhatunk egy kicsit. E poszt szerzője a témában indult rengeteg Facebook-vita egyikében jegyezte meg – némiképp ironikusan -, hogy jól lehet eresztve az a szervezet, amely kilenc útlevelet ad az emberének. Ami nyilvánvalóan röhejes amatőrség, a konspiráció, az illegalitás alapszabályainak durva felrúgása.

Több hamis útlevél ugyanis kevesebb, mint egy, hisz az illető egy motozásnál azonnal lebukik, s nem tudja fenntartani a fedősztorit, hírszerző zsargonban: legendát. Valójában egy hamis útlevél kell, aztán ahhoz a személyazonossághoz következetesen ragaszkodni a végsőkig. A profik úgy csinálják, hogy a tartalék papírokat máshol, egy külön lerakóhelyen tartják.

“…a dekonspiráció elkerülése érdekében mindig hagyjunk magunknak visszavonulási lehetőséget, de a legendát feladni – amint arra a konspirációs szabályok ismertetésekor felhívtuk a figyelmet – semmilyen körülmények között nem szabad.” – ezt Sasvári Rudolf írja, aki az NBH Terrorelhárító Igazgatóságán volt kiemelt főoperatív tiszt, jelenleg pedig az üzleti hírszerzés egyik legjobb magyarországi szakértője. (Üzleti hírszerzés avagy az ügynöktartás ábécéje című könyv Titkos környezettanulmány és a “sötét hírszerzés” című fejezete, idézett mű 91.o.)

Ezek a szabályok minden titkos, fedett műveletre igazak, ha sikerre törekszik a művelet irányítója. A hamis, kreált személyazonosságot, a legendát egy profi nyilvánvalóan nem veszélyezteti azzal, hogy kilenc, azaz 9 darab útlevél van nála, ami egy rendőri igazoltatás során előkerülhet, s azzal le is bukott. Különösen fontos betartani a konspirációs szabályokat egy olyan illegális, államon kívüli vagy államként el nem ismert szervezet hamis iratokkal, ellenséges területen mozgó ügynökének, mint a fundamentalista sejtek, illetve azok legális fedőszervei.

Az ugyancsak szír “terrorkeresztapán”, a 2009-ben 30 év börtönre ítélt Monzer al-Kasszaron sem segített az, hogy több útlevele volt. Mikor 1988 május 21-én München és Salzburg között a német-osztrák határellenőrzésen lebukott, egy hamis brazil útlevéllel igazolta magát.

“Alighogy a letartóztató személy közölte vele, hogy őrizetbe vételének oka, hogy a hamis brazil útlevél volt nála, Monzer győzedelmes mosollyal egy másikat húzott ki a zsebéből. A név ugyan nem volt azonos a már elkobzott brazil útlevélben szereplővel, de a fénykép igen, s ez szerinte – nagyzási hóbortja és önteltsége közepette fogalma sem volt arról, hogyan bánnak az NSZK-ban azokkal, akiknek több útlevele van – kétségkívül igazolja, hogy ezt az útlevelet az ő személyére állították ki.” (Manfred Morstein: A terrorkeresztapa. Gondolat. Bp., 1991. 20.o.)

Mikor pedig a határőr rámutatott, hogy a másodikként előhúzott szíriai diplomata-útlevélben Kasszar fényképe van ugyan, de nem az ő nevére szól, Kasszar újból kotorászni kezdett a zsebében, és még egy szír útlevelet húzott elő. De az sem tudta megóvni az őrizetbe vételtől. Kasszar egyébként Szíria korábbi diktátora, a jelenlegi elnök édesapja, Hafez Asszad és annak bátyja Rifaath Asszad közeli barátja volt.

A kormánypárti sajtó természetesen nem hagyja ki a ziccert, mikor gyanús, kétes vagy egyenesen terrorkapcsolatokkal összefüggésbe hozható figurák “buknak le” menekültként. Lám, ilyeneket támogattok! – nagyjából ez az általuk levont tanulság.

Valóban komoly dilemma, és nehéz feladat egy jogvédő szervezetnek annak leellenőrzése, hogy a náluk menekültként, politikai üldözés vagy rendőri erőszak áldozataként bejelentkező, segítséget kérő ember vajon tényleg az-e, akinek kiadja magát, illetve az általa előadott történet megfelel-e a valóságnak? Különösen nagy kihívás ez, mikor tízezres nagyságrendű tömegben jelenik meg ez a probléma. Hogyan különböztethető meg a valós menekült attól, aki elől menekül?

Hazai vonatkozásban többször felmerült ez a kérdés, köztük a László Petra által felrúgott illető ügyénél, aki állítólag népirtással is kapcsolatba hozható.

Természetesen az emberjogi-, és segélyszervezetek munkatársaitól is elvárható, hogy bizonyos óvatossággal, fenntartással, kritikai attitűddel fogadják a náluk kilincselő menedékkérők történeteit. Nyilván joggal tehető fel a hipotetikus kérdés, hogy menekültnek tekinthető-e egy olyan fundamentalista, akit Asszad rendszere üldözött, de nem azért, mert demokráciát akart, hanem pont azért, mert a Baath-rezsimnél is rosszabb teokratikus diktatúrát kívánt bevezetni? Vagy menekült-e Asszad belbiztonsági szolgálatának verőlegénye, akit a népharag üldözött ki országából?

Nyilván ’56-ban is voltak a disszidensek között a lincseléstől rettegő ávósok, valamint a börtönből szabadult nyilas keretlegények.

A szekértáboros tömblogika úgy húz vonalat, hogy egyik oldalt azok vannak, akik pártolják a menekülteket, a másikon pedig azok, akik fundamentalizmust és terrorveszélyt látnak bennük. De muszáj nekünk ilyen dogmatikusan gondolkodni? A világ ennél bonyolultabb. Lehet egyszerre segíteni a menekülteken, védeni a jogaikat, felszólalni az őket ért atrocitásokkal szemben, s egyszersmind, ezzel párhuzamosan aggódni, hogy a menekültek tömegében fundamentalisták, terroristák, bűnözők, a nyugati társadalmakba beilleszkedni képtelen emberek csoportjai is jönnek.

Kérdés persze, hogy a tömeg szűrése a semmiféle közhatalmi, titkosszolgálati eszközökkel civilek feladata-e? Felelőssé tehetők-e ők, ha akaratlanul olyanokon segítenek, akik azt nem érdemlik meg? Folyamatosan azt kérdezik, hogyan lehet eldönteni a beérkezők közül ki milyen állampolgár, ki a valós menekült, ki a szimpla gazdasági bevándorló, és ki a bűnözni vagy gyilkolni akaró ragadozó? Sokan arra hivatkoznak: ezt úgyse lehet magas valószínűségi fokozatú biztonsággal eldönteni, így hát ne engedjünk be senkit.

De valóban így van-e? Glenn Greenwald a Snowden-ügyről írt könyvében leírja, hogy az NSA célpontjai között, mint ellenséges állam – Kína, Oroszország, Irán és Venezuela mellett – ott volt Szíria is. Ha az NSA még a baráti országokat is megfigyelte, akkor talán Szíriánál nem törte fel és másolta le a teljes lakossági, bűnügyi és titkosszolgálati nyilvántartást? Vagy Irakban és Afganisztánban ugyanígy nem szerezték meg ezeket az amerikaiak?

De ha közelebb jövünk: a német hírszerzés, a BND archívumában nem lehetnek hasonló, időnként frissített nyilvántartások? Mindezek egy robotizált arcfelismerő szoftverrel kombinálva nagyban megkönnyítenék a rizikófaktorok kiszűrését.

Az más kérdés, hogy ilyen adatokat sem az USA, sem más nyugati ország nem szívesen ad át olyan NATO-partnernek, amely annyira befúrta magát Putyin hátsó felébe, hogy szabad szemmel már nem is látszik. Különösen egy olyan országnak, ahol  kibervédelmi rendszer finoman szólva is súlyos kihívásokkal bajlódik.

A nemrég rendezett ITBN-konferencián Frész Ferenc – aki korábban részt vett a magyar kormány egységes kibervédelmi stratégiájának felépítésében, majd a kormányzati kibervédelmi központot vezette – az Index szerint azt mondta: “….Magyarország az elmúlt években világszinten elismert kibervédelmet épített ki, ezt azonban egyik pillanatról a másikra 2015 áprilisában lerombolták, belső okok mellett vélhetően orosz gazdasági nyomásra (ez utóbbi szálat nem fejtette ki bővebben). […] A kibervédelmi központ volt vezetője szerint ma ott tartunk, hogy nemcsak visszacsúsztunk az élbolyból, hanem gyakorlatilag eltűntünk a listáról (a friss felmérés még nem készült el, minden év áprilisában jelenik meg új): egyelőre megfelelő intézmények és szakemberek hiányában megszűntek, nem mérhetőek kibervédelmi képességeink.”

Márpedig az, hogy senkit ne engedünk be, éppúgy nem alternatíva, mint az, hogy mindenkit beengedünk. Gyakori kérdés, hogy azok, akik már eljutottak Törökországba vagy a balkáni országok valamelyikébe ugyan mi elől menekülnek? Hisz ott már nem akarják őket legyilkolni. Rosszhiszeműséget vagy tájékozatlanságot bizonyító álnaiv kérdés ez, hisz tudható rá a válasz. Az elől menekülnek, hogy a de facto csőd határán lévő Görögország, a nem túl gazdag, ezerféle problémával bajlódó Törökország, és a csóró balkáni kisállamok nem tudják őket ilyen számban menekültként ellátni, bevándorlóként integrálni, ezért inkább továbbküldik, nyugat felé tessékelik azokat.

Ha a magyar lakosság nem akarja, hogy ilyen számban a nyakunkra jöjjenek, akkor nem ugyanilyen érthető a török, a görög, a horvát, a macedón, a szerb törekvés, hogy ők meg azt nem akarják, hogy a nyakukon maradjanak, így továbbküldik őket? Vajon mi mit szólnánk, ha a lakásunkba beköltözne öt-hat idegen, és az önkormányzatnál azt mondanák nekünk: kapunk 100 ezer forintot és viseljük el őket.

Mert a legtöbb ország körülbelül ezt mondja a törököknek és a balkáni államoknak. Fizetünk nektek, és maradjanak ott, hozzánk ne jöjjenek.

Nyilván egy bizonyos határig lehet azt csinálni, hogy a török és balkáni menekültellátó, bevándorlásszűrő rendszerek finanszírozásával jobban megfogjuk az áradatot. De gondoljunk már bele, hogy mi, a művelt európaiak ugyan mennyire szoktunk örülni, ha a lakóhelyünk közelében menekülttábor épül? Vajon a kurdokkal sem igazán toleráns török vagy a nemrég még az etnikai tisztogató Milosevicsre szavazó szerb átlagember jobban fog örülni ennek, mint mi? Nem örülünk a szíriai, iraki és afganisztáni polgárháború következményeinek?

Akkor mit szólnánk ahhoz, hogyha – miután hermetikusan lezárnánk az uniós határokat, mint azt annyian szeretnék – a hozzánk sokkal közelebb Törökországban vagy Szerbiában törne ki egy polgárháborús szintű véres konfliktus az ottani többség és a százezres, netán milliós létszámban ott tartózkodó, az unióból kirekesztett tömegek között?

Ezek a tömegek akár élőerős fegyverként is szolgálhatnak két állam viszonylatában. A török nacionalisták talán nem tennék meg örömmel, hogy ezeket a csalódott, frusztrált, dühös embereket hajókra rakva, az ősellenség görögökre uszítják őket? Vagy a szerbek nem vetnék be ugyanezt a fegyvert ellenünk és a horvátok ellen? Elhiszi bárki, hogy bármiféle kerítés vagy fal megállítja az ankarai vagy belgrádi vezetést, ha meg akarnak szabadulni a terhükre lévő sok százezres embertömegtől?

Csinálnak valami határincidensnek álcázott műbalhét a határövezet egyik szakaszán, s amikor a túloldali őrség odasereglik, akkor egy másik ponton egy kommandós egységük szépen utat nyit a bejutni akaróknak. Szóval egy konfrontatív, teljesen bezárkózó politikában benne van egy ilyen magyar-szerb vagy török-görög konfliktus lehetősége is.

Tehát bármennyire is nem akarjuk, bármilyen tényleges, valós aggasztó kockázatok léteznek, nem tehetjük meg azt, hogy az egészet rátoljuk Törökországra és a Balkánra. A lassacskán sokmilliós tömegnek legalább a kisebbik hányadát igenis át kell venni, s a teherbíró képesség arányában elosztani a nyugati világ államai között. De természetesen fontos szűrni és szelektálni. Aztán a valóban rászorultaknak ideiglenes menedékjogot adni, s az ezzel visszaélőket kitoloncolni.

Csakhogy ezt kerítéssel nem lehet megcsinálni. Olyan eszközök kellenek hozzá, amelyek védelmét egy hozzáértő szerint épp most verték szét orosz nyomásra.

Papp László Tamás

Fizess elő az Átlátszóra, hogy még sok ilyen cikket írhassunk!

Havonta csak egy ezres: már csak 945 új előfizetőre van szükségünk
ahhoz, hogy az alapműködésünk közösségi finanszírozású legyen. Tudnivalók itt.

4000__ani_6

Megosztás