Egyéb

Már 2011-ben nyilvánosságra hoztuk a Pomo D’oro szerződését

Az atlatszo.hu már 2011-ben nyilvánosságra hozta azt a kiszivárogtatott szerződést, amiből kiderül, hogy a Pomo D’oro étterem, vagyis a Gianni Annonihoz köthető Il Forno Hungaria Kft. 2008-ban 79,99 millió forintért vett meg az V. kerületi önkormányzattól egy 440 négyzetméteres üzlethelyiséget, vagyis nagyjából 181 ezer forintot fizetett az ingatlan négyzetméteréért.

Az Együtt-PM csütörtökön jelentette be, hogy közérdekű adatigényléseket nyújt be az összes üzleti ingatlan értékesítésének ügyében a belváros-lipótvárosi önkormányzathoz, mert a birtokukba került dokumentumok szerint az ismert televíziós személyiség, Gianni Annoni négyzetméterenként 180 ezer forintos áron juthatott hozzá egy 400 négyzetméteres Arany János utcai üzleti ingatlanhoz, holott piaci forrásaik szerint a környéken a felújított üzlethelyiségek ára az 1 millió forintot is elérheti négyzetméterenként.

Az V.kerület a 444.hu-nak küldött levélben cáfolt: azt írták, hogy Gianni Annoni nem a Rogán Antal vezette önkormányzattól vette Arany János utcai üzlethelyiségét, mert az már 2006 előtt is Gianni tulajdonában volt, azóta az önkormányzat csak egy belső udvari helyiséget adott el neki, ami kizárólag az étterem irányából közelíthető meg, így az értéke sem egyezik meg egy utcafronti üzlethelyiséggel.

Az Átlátszó már 2011-ben nyilvánosságra hozta az V.kerületi önkormányzat és az Il Ferno Hungaria Kft. között létrejött, kiszivárogtatott szerződést, amiből kiderül, hogy a Pomo D’oro étterem, vagyis a Gianni Annonihoz köthető Il Forno Hungaria Kft. 2008-ban 79,99 millió forintért vett meg az V. kerületi önkormányzattól egy, az Arany János utca 9. alatt található 440 négyzetméteres üzlethelyiséget, vagyis nagyjából 181 ezer forintot fizetett az ingatlan négyzetméteréért.

Puskás András alpolgármester akkor ezt írta nekünk: “Belváros-Lipótváros Önkormányzata a Pomo D’oro étterem konyhájának bővítéséhez szükséges hátsó udvari és pincehelyiségeket értékesítette 79 millió Ft-ért. Ezen helyiségeket a már meglévő Pomo D’oro éttermen kívül senki más nem tudta volna érdemben hasznosítani, tekintve, hogy nincsen utcai bejáratuk.”, majd az önkormányzat sajtóhelyreigazítási pert indított ellenünk, amit első- és másodfokon is megnyertünk.

Ugyancsak 2011-ben nyilvánosságra hoztuk az V.kerületi önkormányzat által az elmúlt 5 évben értékesített lakás- és nem lakáscélú ingatlanok listáit, melyeket csak akkor küldött meg a kerület, miután bírósághoz fordultunk, mert közadatigénylésünkre nem válaszoltak.

A lakáscélú ingatlanok listája letölthető innen (PDF)

A nem lakáscélú ingatlanok listája letölthető innen (XLS)

Megosztás