Nemzeti Együttműködés Rendszere

Nem árulja el a közpénzből gazdálkodó szervező, mennyit költött a helyszínre a Tranzit fesztivál

A kormány és a Fidesz-holdudvar több tagja is megjelent a Tihanyban idén is megrendezett Tranzit fesztiválon augusztus végén. A Közéleti Évadnyitó és Gondolatexpó-ként meghirdetett rendezvény több vitájára ellenzéki politikusokat is meghívtak. Az eseménynek helyet adó Club Tihany fő tulajdonosai a korábban Orbán Viktor tanácsadójaként és a honvédelmi miniszter volt üzlettársaként is ismert Habony Árpád unokaöccse és unokahúga. A szállodát tulajdonló cég egyik egyik igazgatósági tagja Gyurcsány Ferenc egykori külügyi államtitkára.

Rogán Antal (“A jövő elkezdődött – Magyarország lehetőségei a válságok évtizedében”) és Szijjártó Péter (“Új világ születik – Magyar érdekek a formálódó új világrendben”) tartotta a napindító előadást augusztus 26-án, illetve 27-én a Tranzit fesztiválon, Tihanyban. A rendezvényen több kormánytag is megjelent és a Fidesz kommunikációs nagyágyúi is tartottak előadást, beszélgetést az eredetileg nyári egyetemként, fiatalok részére kitalált fesztiválon.

A Kommentár folyóiratot is kiadó alapítvány (Kommentár Alapítvány) 2009 óta szervezi a Tranzit rendezvénysorozatot, “közösség, hagyomány, szabadság”  címszóval. A szervezők így foglalják össze a küldetésük lényegét:

“Tavasszal és ősszel konferenciákon járunk körbe a közgondolkodást leginkább foglalkoztató kérdéseket, nyár végén Kőszegen vagy a Balaton partján szabadegyetem jelleggel vitatjuk meg a magyarok előtt álló kihívásokat. Az egyetemista és főiskolás korosztálynak 2016-ban indítottuk útjára a Tranzit közéleti képzést. Hogy mi a Tranzit? Közösség, vitafórum, baráti társaság, szórakozás? Mindez egyben. Egy hely a cselekvőknek.”

Közösség, hagyomány, szabadság – félmilliárd forintból

A tihanyi rendezvény szervezőinek nem kell spórolniuk: a Kommentár Alapítvány bőségesen ki van stafírozva – közpénzből. Korábban írtunk arról, hogy az alapítvány 2021-ben kapott támogatást (330 millió forintot) a tihanyi Tranzit fesztivál szervezésére a Miniszterelnöki Kabinetirodától, a fideszes házipénztárként működő Batthyány Lajos Alapítványon keresztül. A tihanyi fesztivált is szervező Kommentár Alapítvány 2021-es évre vonatkozó, a birosag.hu oldalon közzétett jelentéséből kiderül, hogy a Miniszterelnökségtől a 2019-2022-es időszakra összesen közel 1,7 milliárd forintot kapott a szervezet. Ebből 2021-ben valamivel több, mint 400 milliót forintot használtak fel. Ezzel együtt összesen több, mint félmilliárd forintnyi közpénzből gazdálkodhatott az alapítvány.

Ugyanis több állami tulajdonú cég is nyújtott támogatást a szervezetnek:  a Szerencsejáték Zrt. közel 30 milliót forintot, az MVM Energetika Zrt. 30 milliót, az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. 50 milliót,  a Magyar Fejlesztési Bank 5 millió forintot. Ebből a pénzből finanszírozták  a rendezvényeiket, a Kommentár folyóirat kiadását, és a kuratórium elnökének, Simon Ildikó Beatrixnak a fizetését (2021-ben összesen bruttó 17 millió 105 ezer forint az éves beszámoló szerint). A kuratóriumi tagok – Békés Márton (a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója) és Stibrányi Márton Miklós – díjazás nélkül látják el a tisztséget. (Hogy még mit végeztek a támogatásokból, nem tudni, mert a birosag.hu oldalra feltöltött szkennelt dokumentumból a tevékenységükre vonatkozó résznek csak egy része látható.)

A szervezet beszámolója szerint tavaly 917 107 755 Ft-ot használtak fel, abból a 11,5 milliárd forintos támogatásból, amit – mint nemrég megírtuk – több évre kapott a Kommentár Alapítvány a Mathias Corvinus Collegium Alapítványtól.

Ingatlanokra költhet több mint 11 milliárd közforintot a jobboldali Kommentár folyóirat | atlatszo.hu

A pénzből emellett „az Alapítvány budapesti irodájának létrehozására, az Alapítvány balatonszepezdi Képzési Központ befejező ütemére, kiegészítő funkciók létrehozására, a Kommentár Folyóirat budapesti rendezvényeinek helyszínét biztosító, valamint az Alapítvány vendégelőadói, kutatói és a képzésben részt vevő fiatalok részére a képzések ideje alatti szállás biztosítására szolgáló ingatlanok vásárlására” is költenek majd – írta az MCC megkeresésünkre.

Habony Árpád unokatestvérei, és kapcsolatok az átkosból

Az alapítvány a fenti bevételekből fedezhette a Tranzit fesztivál helyszínének (Club Tihany Hotel) a bérleti díját is. Azt, hogy ez az összeg mennyi volt, már két évvel ezelőtt sem árulta el az Átlátszó kérdésére a szervezet, csak az éves jelentésüket ajánlották válaszul. Abban ez külön nem szerepel.

“Köszönjük érdeklődését és azt, hogy figyelemmel kíséri tevékenységünket. Alapítványunk minden évben – törvényi kötelezettségének megfelelően – elkészíti beszámolóját, amely a www.birosag.hu oldalon közzétételre is kerül. A gazdálkodásunkkal összefüggő információk ott elérhetőek.A járvány okozta különleges helyzetben is igyekszünk a lehető legtöbbet megvalósítani céljainkból. Programjaink tartalmáról készséggel adunk tájékoztatást.”

Az ellenzéki meghívottakkal is büszkélkedő fesztivál kapcsán kevés figyelmet kapott egy részlet: az, hogy a Tranzit fesztivál programjainak otthont adó több, mint 12 ezer négyzetméteres területen fekvő Balaton-parti ingatlan,  a Club Tihany Hotel többségi tulajdonosa egy Habony Árpád unokahúgának és unokaöccsének (Szetlik Gergő és Lili) többségi tulajdonában álló cég, a Club Tihany Üdülőközpont Zrt.

Az Opten cégadatbázis szerint a vállalkozásban még egy osztrák magánszemélynek (Josef Krammer) van valamivel 10%-ot meghaladó részesedése. Róla egy osztrák újságíró kolléga segítségével annyit tudtunk meg a megadott lakcím alapján, hogy valószínűleg az osztrák Szabadságpárt (FPÖ) egyik helyi vezetőjével azonos, de a neki küldött e-mailünkre nem válaszolt. A Club Tihany üdülőközpont Zrt-ben további 3 cégnek van egyenként 1%-nál kisebb tulajdoni része.

Az Opten cégadatbázis szerint idén májusban bekerült a Club Tihany Üdülőközpont Zrt. egyik cégjegyzésre jogosult képviselője (igazgatósági tag) lett a Gyurcsány-kormány egykori külügyi államtitkára, Horváthné Fekszi Márta. Ugyanő továbbá az Origo Film Group Filmgyártó Zrt több cégében is igazgatósági tag. Ennek a cégnek a többségi tulajdonosa a szintén Szetlikék érdekeltségi körébe tartozó KOMONDOR HOLDING Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. – róluk itt írtunk korábban.

Horváthné Fekszi Márta volt az egyik vádlott annak idején a moszkvai magyar kereskedelmi képviselet épületének eladási ügyében, melyben végül 2017-ben minden vádlottat felmentettek.

Az Átlátszó korábban megírta, hogy Horváthné egy másik, Portik Tamással “hírbe hozott” céget igazgatott, s hogy Portik, és a Szetlik-gyerekek édesanyja, Pápa Marianne (aki egyúttal Habony néhai nagybátyjának az özvegye) bizalmas viszonyban álltak. Ez a cikkünk arra is kitért, hogy Horváthné Fekszi Márta a hetvenes évektől a Külügyminisztérium kötelékében dolgozott, 2005-től államtitkárként, és hogy a sajtóban állambiztonsági múlttal vádolták, amit ő tagadott.

Annak idején a Magyar Nemzet írta meg, hogy a volt államtitkár  a 80 -as években szigorúan titkos állambiztonsági tiszt lehetett (D-249, K-583 azonosító számokkal). A Magyar Nemzet cikke ma már nem elérhető, de a más lapokban ezt szemléző írásokból kiderül, hogy a Magyar Nemzet egy történészek által működtetett oldal (szigoruantitkos.hu) alapján írt a volt államtitkár állambiztonsági múltjáról.  Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában talált információkra épülő oldalon az érintettek többségéről névvel írtak, de volt, akinek csak a kódnevét és egyes adatait adták meg.  Ez történt Horváthné Fekszi Márta esetében is, aki a 2010-es Magyar Nemzet cikk megjelenésekor tagadta, hogy szt-tiszt (szigorúan titkos állambiztonsági tiszt) lett volna, és kijelentette, hogy minden külügyesnek volt köze az állambiztonsághoz. A volt államtitkár ugyanezt ismételte meg az Átlátszó mostani kérdéseire:

“Megkeresésére csak megismételni tudom korábban tett nyilatkozatomat: útlevél, vízum, állampolgársági ügyekben olyan mértékben működtem együtt, ahogy ez minden konzuli tisztviselő kötelezettsége. Ezen kötelezettség az ilyen területen dolgozó külügyi tisztviselők vonatkozásában ma is fennáll.”

Horn Gabriella

A Cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta. Címlapfotó: Tranzit / Facebook.

Megosztás