uniós támogatások

Se a Hegyvidéki Önkormányzatnál, se a tankerületnél nincsenek az Öveges-program szerződései

Az Átlátszó feketével teljesen kitakart oldalakat kapott, amikor az OLAF-tól az iskolák fejlesztését célzó Öveges-program jelentését kikérte. Kovács Gergőnek, a Kutyapárt társelnökének most még ennyit sem adtak, amikor megpróbálta elkérni a Hegyvidéki Önkormányzattól a milliárdos pénzlenyúlásokról híres, országos Öveges-program kerületi szerződéseit. A kerület vezetése az önkormányzati képviselőként dolgozó Kovácsot az illetékes tankerülethez irányította, ahonnan azt írták, nincsenek náluk a kért dokumentumok.

Az elmúlt években több cikkben is részleteztük az Átlátszón (itt, itt, itt és itt) a 2010-ben (TÁMOP-3.1.3-10/1-2) és 2011-ben (TÁMOP-3.1.3-11/1-2 ) meghirdetett Öveges-programhoz kapcsolódó visszaéléseket. A pályázatokat „A természettudományos oktatás módszertanának és eszközrendszerének megújítása a közoktatásban” címmel írták ki.

A számtalan vizsgálat, adóhatósági és rendőrségi nyomozás, ügyészségi vádemelés és bírósági ítéletek ellenére a mai napig nem tudni, hová, kikhez került a közel 19 milliárdos programból hozzávetőleg bő kétmilliárd forint. Pedig annak idején, mint azt az ügyet kirobbantó Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő nyilvánosságra hozta, a Miniszterelnökség is talált szabálytalanságokat a program kapcsán.

Az Átlátszónak akkor annyit sikerült kiderítenie, hogy a magyar államnak 7,8 millió eurót kellett visszafizetnie az Öveges-program és az Európai Szociális Alap más, szabálytalan pályázatai miatt.

7,8 millió eurót kellett visszafizetnie Magyarországnak az Öveges-program és más projektek szétlopása miatt az EU-nak | atlatszo.hu

Az Öveges-program miatt előírt visszafizetések összegéről a kormány titkolózása miatt eddig csak becslések jelentek meg. Most azonban egy brüsszeli forrásunktól megtudtuk, hogy az ellenőrzések során kiderült, hogy az Öveges-programon kívül az ESZA más operatív programjainál is előfordulhattak hasonló súlyos szabálytalanságok. Ezért a magyar hatóságok átalánykorrekciót hajtottak végre az Öveges-programra vonatkozóan, és további pénzügyi korrekciókat az egyes feltárt szabálytalanságokra vonatkozóan.

A program kapcsán talált szabálytalanságokat szerettük volna megismerni, ezért elkértük az Európai Unió Csalás Elleni Hivatalától (OLAF) a vizsgálatuk eredményét. A jelentést meg is kaptuk, ám annak nagy részét kitakarták, így nem sok minden derül ki belőle.

Eltűntek a hegyvidéki szerződések

Kovács Gergő, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) társelnöke, aki a budapesti XII. kerületben (Hegyvidék) önkormányzati képviselő, azt szerette volna megtudni, hogy az uniós finanszírozású, Öveges-programként ismert országos iskolafejlesztési projektben kikkel szerződött a kerület.

Kovács levelére az önkormányzat azt válaszolta, hogy a programban érintett intézmények működtetését ők 2017. január 1-től átadták a Közép-Budai Tankerületi Központnak. Telefonon tették hozzá a képviselőnek azt, hogy akkor minden vonatkozó dokumentum is átkerült a tankerületi központhoz. A képviselő ezután írt a tankerületnek is,  ahonnan azt a választ kapta, hogy

„A Közép-Budai Tankerületi Központ nem rendelkezik a jelzett Hegyvidéki Önkormányzat által megkötött szerződésekkel.”

A Kutyapárt társelnöke szerint azért is fontos lenne a kerületi Öveges-szerződésekre vonatkozó dokumentumok megismerése, mert már a Miniszterelnökség 2014-es vizsgálata is talált szabálytalanságokat a kerület vonatkozó szerződéseinél, amiket az Arany János Általános Iskola és Gimnázium természettudományos laborjának kialakításához kötöttek.

Már 2014-ben tudtak a szabálytalanságokról

A Miniszterelnökség vizsgálatát lezáró jelentést az Átlátszó korábbi Öveges-cikkeiben is hivatkoztuk. A jelentésben sorolt kifogások között szerepel például, hogy „a beszerzési eljárások alapján összességében megállapítható, hogy a felhívás/ajánlatkérés dokumentációja a Pályázati Útmutató előírásaival ellentétben nem határoz meg alkalmassági feltételeket (köztartozás, felszámolási eljárás, referencia, humánkapacitás igazolás stb.) az ajánlattevőre vonatkozóan, valamint nem dokumentált a beérkezett ajánlatok értékelése.”

A jelentés szerint az ajánlatok részletes feladatleírásai sem voltak szabályosak:

“Az ajánlatok részletes feladatleírásai tartalmukban eltérnek az ajánlatkérés részletes feladatleírásától. A benyújtott árajánlatok részletes feladatleírásai azonban mindhárom ajánlatot adó gazdasági társaság (Ex Ante Tanácsadó Kft., HBF Hungaricum Kft. és Grants Europe Consulting Kft.) vonatkozásában teljes egyezőséget mutatnak. Ez a jelenség kizárólag az ajánlattevők versenykorlátozó magatartásával, az ajánlat benyújtását megelőző egyeztetéssel magyarázható, Ez megalapozza a szabálytalan beszerzés gyanúját. A jelentés megállapítja továbbá, hogy három beszerzési eljárásnál nem kerültek rögzítésre az ajánlatok megküldési határidői és az ajánlatok értékelési szempontjai, ezért megalapozott a szabálytalanság gyanúja.”

A XII. kerületi Öveges-projekt a miniszterelnökségi jelentésben

Kovács Gergő után mi is megkerestük a területileg illetékes tankerület vezetését és a hegyvidéki önkormányzatot, hogy a kerület Öveges-szerződéseit megismerhessük. A XII. kerületi  önkormányzat sajtófőnöke, Arató Zsolt a megkeresésünkre azt válaszolta, hogy azt a közérdekű adatigénylésekkel foglalkozó kollégájának továbbította, s hogy a kérdéseinkre a jogszabályban előírt határidőn belül válaszolnak majd.

Ez a jelenleg is érvényben lévő veszélyhelyzet miatt (amit az Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktusra, illetve humanitárius katasztrófára tekintettel vezettek be) akár 90 napig is eltarthat. A területileg illetékes tankerület mostanáig nem válaszolt a múlt héten elküldött kérdéseinkre.

Horn Gabriella

Címlapkép: Pokorni Zoltán, a XII. kerület fideszes polgármestere (j) egy kémiai kísérlet bemutatóján meggyújtja az üveghengerből kiáramló gázt az Arany János Általános Iskola és Gimnázium Öveges természettudományos laboratóriumának ünnepélyes átadásán 2014. február 12-én. Mellette Hegyi László, biológia-kémia szakos tanár (j2) és Marekné Pintér Aranka, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ elnöke (j3). Az emelt szintű érettségire felkészítő laboratórium és központ 12 partneriskola diákjait is fogadja. MTI Fotó: Bruzák Noémi

Megosztás