Hírek

Napi Mutyimondó: Cecília, a pódium és Ferenc pápa

Minket nem pénzelnek oligarchák, csak akkor leszünk, ha te is fontosnak érzed, hogy dolgozunk. Légy szíves, támogasd az Átlátszót és a Mutyimondót rendszeres, akármilyen kicsi havi adománnyal! Rajtad is múlik!

Még nem késő feliratkozni az Átlátszó napi e-mail hírlevelére sem, a Napi Mutyimondóra, akkor már reggel olvashatod az aznapit. Kattints ide!

 

Cecília asszony, mint szimbólum
Indíthatta volna-e szebb jelképpel a Nemzeti Együttműködés Rendszere következő csodálatos négy évet, mint azzal, hogy a luxuslakás-ügyeibe a választások előtt belebonyolódó Rogán Antal felesége,  Cecília asszony kiemelt helyet kapott Orbán Viktor mögött a győzelmi pódiumon. A rendszer azt üzente ezzel, hogy semmi sem változik. A mutyisták kapnak továbbra is kiemelt helyet mindenhol. Rogán egyébként lassan kiállhat a Cink szerint az Apáczai gimnázium udvarán rejtegetett Audi 6-ossal is. Elmúlt a veszély. Egyébként nagy lehetett az ünneplés a választási győzelem után a Pasa-parkban, Rogán lakásán. Az Origo még a választások előtt közölt cikket az V. kerületi polgármester életstílusáról. A vagyonbevallása miatt magyarázkodó politikus szerint az ő élete nyitott könyv, de a lap szerint most már talán bánja a sok szereplést. Épp a róla szóló bulvárcikkek tömege utal arra, hogy költséges vagy legalábbis annak tűnő az életstílusa, ami nehezen egyeztethető össze a bevallott jövedelmével.

Kiderült a kamupártokról, hogy kamupártok
Ha valami úgy totyog és úgy hápog, mint egy kamupárt, akkor az valószínűleg az is. Ez a hétvégi választás egyik fontos tanulsága. A bizniszpártoknak gyanított szervezetek szereplése beigazolta azt, hogy ezek a pártok valójában nem másra, mint az állami támogatás bezsebelésére jöttek létre, valóságos támogatóik nem voltak, nincsenek és nem is lesznek. Az Index azt írta, hogy egyedül a Munkáspárt és a Zöldek Pártja szerzett több szavazatot, mint ahány ajánlás kellett, hogy országos listát állíthassanak, az összes többi törpepárt az ajánlásainál kevesebb szavazatot szerzett. Ez nem jelenti azt, hogy ezek a pártok feltétlenül csaltak az ajánlások összegyűjtésekor, de volt olyan párt, ahol az ajánlások és a szavazatok száma között 17-szeres különbség volt. Ha minden jól megy, az adóhatóság is bejelentkezik ezekhez a pártokhoz, hogy ellenőrizze az eddigi költéseiket.

Az MSZMP KB-ból az ukrán gázüzlet közepébe
Érdekes portré egy magyar üzletemberről, aki szintén érintett Dmitro Firtas ukrán oligarcha bűnügyében. Knopp András nem mindennapi karriert futott be. MSZMP-s cenzorból lett a posztszovjet dohány-, majd gázüzlet oligarchákkal pacsizó szereplője. Most aztán már az FBI is felfigyelt rá.

Putyintól már Londonban is félnek
Az egyik tekintélyes brit könyvkiadó inkább lemondott egy már megrendelt könyv publikálásáról, amelyet egy elismert Oroszország-szakértő írt Putyin korai maffiakapcsolatairól. A jelenlegi orosz elnök a Szovjetunió idején KGB-és volt, ezt tudtuk. Azt viszont kevésbé, hogy milyen üzletekben vett részt az 1990-es években Szentpéterváron. A kézirat szerzője szerint elég érdekes bizonyítékokat talált a maffiakapcsolatokra, a kiadó azonban visszatáncolt, félnek az Egyesült Királyságban rendkívül erős rágalmazásos perektől.


A nap legfontosabb korrupciós hírei immár rádión is. Hallgasd az Átlátszó Rádiót!

Visszaélésszerű adatigénylő angolul: FOIA terrorist
Az Átlátszó blogja egy olyan amerikai oknyomozó újságírót mutat be, akire a kinti kormányzati szervek a „FOIA terrorist” kifejezést használják, mert tucatnyi adatigénylést ad be különböző közpénzből gazdálkodó szervezeteknek minden héten. Magyarországon valószínűleg „visszaélésszerű adatigénylőnek” hívnánk őt.

Ferenc pápa nem számolja fel a vatikáni bankot
Ferenc pápa hónapok óta próbálja kipucoltatni a maffiakapcsolatokról és pénzmosásos ügyletekről elhíresült vatikáni bankot. Voltak már olyan cikkek is, amelyek az intézmény felszámolásáról írtak. A legújabb, hogy a Szentszék közleménye szerint a bank továbbra is a katolikus egyház pénzügyi intézeteként működik tovább, de alaposan megreformálják. A Vatikán honlapján megjelent információk szerint Ferenc pápa “elfogadta az IOR jövőjét érintő javaslatot, megerősítve ezzel a az IOR-nak az egyház javáért végzett missziójának jelentőségét”.

A jakuza és az atom
Milyen szerepet játszik a japán maffia a radioaktívhulladékok kezelésében és az erőmű körüli munkák során;? Az Átlátszó többek között erről is ír abban a cikkben, amely a fukusimai katasztrófa korántsem problémamentes kezelését vizsgálja. Hajléktalanok toborzása a veszélyes likvidátori feladatokra,  a sérült reaktorok hűtésére használt, erősen szennyezett víz tárolási és szivárgási problémái és további problémák az írásban.

A hét videója: így lehet átszökni a Balkánon
Az Átlátszó tavaly a magyar menekültügy krízisét tárta fel egy videó segítségével, és akkor sok szó esett  azokról a migránsokról, akik egy jobb élet reményében Nyugat-Európába szeretnének menni, de fennakadnak a magyar hatóságokon. Egy görög videós most a magyar határig megtett utat járta be a menekültekkel. Ők azok, akik a válság nyomán egyre gyakoribbá vált erőszakos szélsőjobboldali támadások és a negatív állami szabályozás miatt kénytelenek tovább állni Görögországból.

További érdekességek itthonról és külföldről:

Világ antikorrupciós aktivistái, egyesüljetek! Orosz szakértők egy cikkben azt vetik föl, hogy mivel a korrupciós iparág látszik a leggyorsabban növekedni a világban, ezért radikális eszközöket kellene bevetni a jelenség ellen.

Korrupció az egészségügyben. Transparency International blogja az Egészségügyi Világnapon hívja fel a figyelmet arra, hogy a világon minden ötödik ember kenőpénzt fizet azért, hogy hozzájuthasson az egészségügyi szolgáltatásokhoz.

Öt ajánlás Ukrajnának. Transparency International öt olyan pontra hívja fel a figyelmet, amelyet Ukrajnának követnie kellene a korrupció ellenes küzdelemben, már, ha komolyan gondolja. Az ötből öt, ilyen vagy olyan formában nálunk is érvényes lenne.

 

Megosztás