Környezetpusztítás

Mérgező anyagok szivárognak a talajba Kiskunhalason, milliárdos tétel a kármentesítés

Az előzetes felmérés szerint Kiskunhalason ezer tonnánál is több szemét maradt egy kalandos életű vállalkozó után az egykori telephelyen. A területen műanyagtárolókban és fémhordókban veszélyes hulladékok: festékek, olajok, oldószerek, savak és vegyszerek vannak, amelyek az elmúlt évek során elkezdtek a talajba szivárogni. A hulladék elszállítására tavaly írtak ki közbeszerzést, a költség akár több mint egymilliárd forintra is rúghat. 

Nélküled nincsenek fontos sztorik – adód 1 százalékát ajánld fel az Átlátszónak! Adószámunk 18516641-1-42, kattints ide a letölthető nyilatkozatért.

A területen nagyobb műanyagtárolókban és kisebb fémhordókban veszélyes hulladékok: festékek, olajok, oldószerek, savak, vegyszerek vannak, akár 1000 tonnát meghaladó mennyiségben. A hordók és tárolók egy része megrongálódott, kiszakadt; belőlük a veszélyes anyagok kijutottak. A véletlenszerűen vizsgált, nem akkreditáltan vett talajmintában a Greenpeace 2016-ban számos fém-, illetve ásványolaj-szennyezést talált a határértéket meghaladó mennyiségben”. Immár 5 éve, hogy a környezetvédők bemutatták a kiskunhalasi veszélyes hulladéklerakót.

Azt, hogy hogyan került Kiskunhalasra a szemét, a magyarnarancs.hu írta meg részletesen ugyanabban az évben. A lap akkor felidézte, hogy a Bács-Reál komoly bűncselekményekkel tarkított története 2006-ban kezdődött, amikor a H. István vezette cég veszélyes hulladékok gyűjtésére és ártalmatlanító központokba szállítására kapott engedélyt. A cég a különféle veszélyes hulladékokat 4 hétnél tovább nem tárolhatta a Majsai úti telephelyen: az átvett anyagokat a megfelelő ártalmatlanítóba, feldolgozóba kellett (volna) szállítani”. A cég ezt nem tette meg.

Ott ragadt a hulladék

Az Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi Felügyelőség (ATIKÖFE) végzett hivatalból ellenőrzéseket a Bács-Reál 5000 négyzetméteres bérelt telephelyén. 2010–2011-ben azt tapasztalták, hogy a cég 4 hétnél tovább tartja ott a veszélyes hulladékokkal teli hordókat, konténereket és egyéb tárolókat. Ezért 2010 őszén elmarasztalták őket, 2011 kora tavaszán pedig megtiltották a Bács-Reálnak a további szabályszegést, és kötelezték a nem megfelelően tárolt hulladék átadására, megjelölésére, továbbá korlátozták a cég tevékenységét ezen határozat végrehajtásáig.

A szemét ott maradt, a céget felszámolták. A felszámoló 2013-ban úgy kalkulált, hogy az ezer tonnányi hulladék eltakarítása mintegy 159 millió forintból megoldható.

De erre nem maradt pénz, a telken pedig ott a hulladék. A lap azt is megírta, hogy a tulajdonos strómanoknak adta el a céget: a sikkasztás, csődbűntett, veszélyes hulladékra vonatkozó hulladékgazdálkodási szabályok megsértése és közokirat-hamisítás gyanújával indult nyomozások, majd a vádemelés eredményeként H. Istvánt 2013 elején már első fokon jogerőssé váló bírói döntéssel 8 hónapi börtönre ítélték, de a büntetés végrehajtását 2 évre felfüggesztették”.

A telep bejárata. Fotó: Németh Dániel

A területet a Majsai Úti Tüzép Kft.-vel együtt 2016-ban Papdi József vásárolta meg. Azután, hogy 2015. december 9-én a Kúria jogerősen kimondta, a telken ragadt 1000 tonna szemét a már felszámolt Bács-Reál Kft.-é, és annak az elszállítása is a kft. feladata. Az ügy azért jutott a Kúriáig, mert a környezetvédelmi hatóság a felszámolt cég ügyét és szemetét bíróságra vitte, a lerakó tulajdonosok pedig vitatták, hogy övék lenne a veszélyes hulladék.

Ezután több tucat helyre minisztériumoknak, környezetvédelmi hatóságnak, katasztrófavédelemnek írtam, hogy a veszélyes hulladékot szállítsák el” mondta Papdi az Átlászónak. Választ 2017-ben a környezetügyért felelős államtitkártól, V. Németh Zsolttól kapott.

A politikus azt írta, hogy

az egykori Földművelésügyi Minisztérium álláspontja szerint Papdi József a Majsai Úti Tüzép Kft. megvásárlásával a szemetet is megvette, annak tulajdonosává vált, így az ő feladta, hogy a szemét ne okozzon környezetszennyezést.

2018-ban ezért újra írtak, immár Bitay Márton államtitkárnak, akinek a Kúria döntése alapján levezették: nem övék a szemét, el kellene szállítani.

Szivárog a talajba a mérgező anyag

A 2016-tól tartó levelezgetés közben a szabadon hagyott hordókat elkezdte bontani az UV sugárzás, egyre több mérgező anyag került a talajba. A katasztrófavédelem évente ellenőrizte a telepet, ahogy a természet lassan visszahódította a területet. 2019 nyarán érkezett az érdemi válasz, akkor az RTL Híradó számolt be arról, hogy hamarosan véget érhet a szennyezés.

2019 novemberében a baon.hu Sanda Tamás államtitkár válaszára hivatkozva azt írta, hogy a kiskunhalasi súlyos környezetszennyezés ügyében a hatósági eljárással párhuzamosan büntetőeljárás is indult. A Kiskunhalasi Járásbíróság ítéletében a Bács-Reál Kft. korábbi ügyvezetőjét veszélyes hulladékra elkövetett hulladékgazdálkodás rendjének megsértése bűntettében bűnösnek mondta ki, vagyis a jelenlegi állapot bűncselekménynek a következménye.

Mérgező anyagok szivárognak a talajba évek óta Kiskunhalason from atlatszo.hu on Vimeo.

Sanda Tamás akkor azt is mondta, hogy a környezetvédelmi hatóság kötelezte az ügyvezetőt az eredeti állapot helyreállítására, majd miután ennek sem ő, sem a későbbi tulajdonosok nem tettek eleget, a kötelezés végrehajtását a Nemzeti Adó- és Vámhivatal végzi el. Így a hulladék elszállítására legkorábban az adóhatóság általi végrehajtási eljárást követően kerülhet sor, ez közel 380 millió forintba kerül majd.”

A közbeszerzést végül 2020 októberében írta ki a NAV. Ebből kiderül, hogy a szolgáltatást azért rendelik meg, mert a szakszerűtlenül és jogszerűtlenül tárolt veszélyes és nem veszélyes hulladékok miatt szükséges a hulladékmentes állapot helyreállítása”.

Úgy számolták, hogy

1 100 000 kilogramm hulladék van, ebből várhatóan a veszélyes hulladék 520 ezer kilogramm.

Nem adtak sok időt a munkálatokra: a munkaterület átadását követő 120 naptári napon belül a hulladékok elszállítása, a teljesítés helyéről elszállított veszélyes hulladék vonatkozásában az ártalmatlanítás igazolása, nem veszélyes hulladék vonatkozásában a hulladéklerakóhelyre történő átadás igazolása a munkaterület átadását követő 300 naptári napon belül” meg kell, hogy történjen.

Az ajánlatok bírálata 2021.01.29-én történt. A nyertes a Saubermacher-Magyarország Kft., a képzett ár nettó ajánlati összár: 57 980”. Az Ózon Környezetvédelmi Szolgáltató Kft.-t az alacsony ár miatt kizárták, a MULTIGRADE Környezetvédelmi Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. pedig a hiánypótláson bukott el. Azt, hogy mennyi lesz a tényleges kármentesítés, egyelőre nem tudni, mivel az ellenszolgáltatás összege nem határozható meg előre tekintettel arra, hogy keretmennyiség keretében elszállítandó hulladékok összetétele előre nem ismert” áll a dokumentumban.

Salétromsav, festék, lakk

A NAV az Átlátszó kérdésére azt írta, hogy az eljárás jelen szakaszában nem határozható meg köbméterre, kilogrammra pontosan az érintett területen szétszórt, felszámolandó hulladék mennyisége, az elszállítás és mentesítés jövőbeni költsége sem számszerűsíthető. A hulladékok tételes mérése csak a szerződés teljesítésekor történik meg”.

Az adóhatóság azt is jelezte: a hulladékmentesítés elvégzése után a NAV – a végrehajtási eljárásokról szóló 2017. évi CLIII. törvény értelmében – előírja a költségeket az önkéntes teljesítést elmulasztó kötelezettnek. Ha a kötelezett határidőben önként nem fizeti meg a költségeket, a NAV végrehajtási eljárást indít vele szemben”.

A Majsai úti telephely egy részlete. Fotó: Németh Dániel

A NAV a közbeszerzés részeként 34 tételre kérte az összajánlatot, többek között veszélyes anyagokat maradékként tartalmazó vagy azokkal szennyezett csomagolási hulladék”, salétromsav és salétromossav”, szerves oldószereket vagy más veszélyes anyagokat tartalmazó festék és lakk tartalmú vizes iszap” ártalmatlanítására és elszállítására.

Megkérdeztük a nyertes Saubermacher-Magyarország Kft.-t, hogy szerintük várhatóan mennyibe fog kerülni az ártalmatlanítás, és hogy pontosan hogyan értelmezhető a képzett ár nettó ajánlati összár: 57 980”. Dobos Tamás cégvezető megkeresésünkre közölte, hogy a megbízóval (NAV) kötött vállalkozási szerződésünk »Titoktartási nyilatkozat« melléklete alapján az eljárással, valamint teljesítéssel kapcsolatos információkat harmadik fél részére kizárólag a megbízó előzetes írásos engedélye alapján” adhatnak ki. Valamint hozzátették, a választ a közbeszerzési eljárás dokumentációjának 7.1 pontja is tartalmazza.

A hivatkozott dokumentum szerint az ajánlatkérő a beérkező ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pont alapján a legalacsonyabb ár alapján értékeli. Az ajánlatkérő a legalacsonyabb ár vizsgálata során egy darab képzett árat („nettó ajánlati összár képzett ár”) értékel, amely képzett árat az alábbi szerint állapítja meg. A mellékletként kiadott árazó táblában valamennyi tevékenységre megajánlott egységárakat (Ft/kg) össze kell adni és ezt az összeget kell a „képzett ár – nettó ajánlati összár” sorába beírni, és ugyanezt az összeget kell a felolvasólapon ajánlati árként feltüntetni”.

Vagyis értelmezésünk szerint ez azt jelenti, hogy a Saubermacher-Magyarország Kft. által ajánlott „képzett ár – nettó ajánlati összár: 57 980” a 34-féle hulladék összára (Ft/kg), azaz minden egyes kilogramm szemétre 1705 forint átlagos költség jut.

Természetesen lehetnek egyes hulladékok drágábbak, mások olcsóbbak. A szerződés 1,1 millió kilogramm hulladékról szól, vagyis a teljes kármentesítési keretösszeg 1,7 milliárd forint is lehet, ami több mint tízszerese annak, mint amivel a 2013-as felszámolás során számoltak.

Hogy pontosan mennyi lesz a munka, az a teljes kármentesítés után derül ki.

A vadhúsnak is vegyszerszaga van, a talajvízben terjed a halálos méreg Garén

Évtizedek óta mérgezi a talajt és a talajvizet a becsődölt Budapesti Vegyiművek sorsára hagyott veszélyeshulladék-tárolója a Baranya megyei Garén. A Greenpeace által kiperelt adatok szerint a talajban és a talajvízben a határérték több tízezerszeresét mérték halogénezett aromás szénhidrogénekből 2015-ben, de azóta sem történt kármentesítés.

Segesvári Csaba

Videó, fotók: Németh Dániel

Frissítés: Cikkünk megjelenését követően felkerült az uniós közbeszerzési értesítőbe egy, az ekr.gov-on nem szereplő kalkuláció. Eszerint a NAV nettó 317 203 354 millió forintos szerződést kötött a Saubermacher-Magyarország Kft.-vel arra vonatkozóan, hogy a Kiskunhalas, Majsai út 5. számú – korábbi számozás szerint Kiskunhalas, Majsai út 8. számú – ingatlanon szakszerűtlenül és jogszerűtlenül tárolt veszélyes és nem veszélyes hulladékok miatt szükséges a hulladékmentes állapot helyreállítása. A kiírásban és az ekr.gov-ra feltöltött további dokumentumokban nem szerepel pontos ár, mivel „az ellenszolgáltatás összege nem határozható meg előre tekintettel arra, hogy keretmennyiség keretében elszállítandó hulladékok összetétele előre nem ismert”. Az uniós értesítőben most annyit írtak, hogy „a keretmennyiségtől + 30%-os pozitív mennyiségi eltérés lehetséges”.

Megosztás